A pályázat célja

A társasház/lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.

A pályázók köre

A pályázaton minden olyan társasház és lakásszövetkezet részt vehet, amely a pályázat benyújtásának időpontjában rendelkezik OTP Bank bankszámlaszerződéssel.

Azok a társasházak és lakásszövetkezetek, akik jelenleg még nem rendelkeznek az OTP Banknál bankszámlaszerződéssel, számlanyitási akciónk keretében most 12 havi számlavezetési díj elengedése mellett megtehetik *.

A pályázat tárgya

Az OTP Bank Nyrt. a pályázat céljainak megvalósulása érdekében pályázatot ír ki az OTP Banknál a pályázat benyújtásának időpontjában bankszámlaszerződéssel rendelkező társasházak és lakásszövetkezetek részére az alábbi kategóriákban.

Pályázati díj és kategóriák

A pályázati díj formája: vissza nem térítendő támogatás. Pályázatot a pályázati céloknak megfelelő feladatokra az alábbi kategóriákban lehet benyújtani:

Környezetvédelem

Közösségi használatú zöldterület kialakítása, felújítása; parkosítás, kertépítés, kertrendezés; belső udvar rendezése; folyosók/lépcsőházak/közös területek és helyiségek zöldesítése; virágládák kihelyezése; dísznövények, virágok ültetése; zöldtető felújítása; kerti berendezések felújítása, létesítése, valamint környezetvédelemmel, energiafelhasználás csökkentésével kapcsolatos beruházások támogatása: pl. szelektív hulladéktároló kialakítása; világítótestek, világítási rendszerek korszerűsítése, mozgásérzékelők kiépítése; fűtési és melegvíz-rendszerek korszerűsítése.

Közösségépítés

A társasház/lakásszövetkezet minden tagja által igénybe vehető, közös helyiség (klubszoba, edzőterem), közös használatú szabadtéri terület (kerti sütő-főző hely, pihenőhely, stb.), biciklitároló kialakítása, felújítása, berendezése. Továbbá gyermekek környezetének, életterének minőségi javítása; felnőtt szabadidős területek és gyermek játszóhelyek kialakítása, felújítása, EU-szabvány szerinti átalakítása; játszóhelyiség kialakítása, berendezése.

Életminőség-javítás

A társasház/lakásszövetkezet biztonságát és védelmét szolgáló fejlesztések támogatása: lépcsőház, lépcsők balesetmentesítése, lakóépület akadály-mentesítése; védelmet, biztonságot szolgáló berendezések kiépítése, felszerelése, korszerűsítése.

Díjazás

kategóriánként:

első díj: 1.400.000 Ft (nettó támogatási összeg)

második díj: 800.000 Ft (nettó támogatási összeg)

harmadik díj: 400.000 Ft (nettó támogatási összeg)

(összesen 9 díj)

A pályázatok beküldési határideje: 2014. június 30.

További részletek a Házfórum oldalán.

otp_hazforum

Thaz-SofT SQL DEMÓ 2025 program igénylése

Tisztelt Érdeklődő! Az utóbbi időkben megnövekedett hamis regisztrációk miatt, felfüggesztettük a regisztráció lehetőségét honlapunkon. Az alábbi űrlap kitöltésével tud demó programot igényelni, mellyel ki tudja próbálni szoftverünk funkcióit, használatát. Tovább…
Tovább..

Földhivatali regisztráció elhalasztva

Megjelent a Magyar Közlönyben az egyes törvényeknek az ügyvédi tevékenységgel összefüggő módosításáról szóló 2025. évi XXIII. törvény, ami 2025. május 13. napján hatályba is lépett: a jogszabály értelmében a közös…
Tovább..

Fölédhivatali regisztráció

A kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet többek között az alábbi módosításokat tartalmazza. 7. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása 45. § A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény…
Tovább..

Társasházi Törvény változás 2025.01.15.

A december 20-i Magyar Közlönyben megjelent salátatörvényben - ami a jogi versenyképesség érdekében egyes törvények deregulációs célú módosításáról szóló 2024. évi LXXXV. törvény - sok más jogszabály mellett a Társasházi…
Tovább..

Napelem társasházakban

A Magyar Közlöny augusztus 9-én megjelent, 2022. évi 133. számában foglalt rendelet szerint a háború ideje alatt a társasházak már 75%-os többséggel megszavazhatják a közös területekre telepíthető napelemet, vagy napkollektort.…
Tovább..

Sürgős közös képviselői feladatok

Megjelent az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII.21.) Korm. rendelet, melynek 4. pontja foglalkozik a társasházakra és a lakásszövetkezetekre vonatkozó kedvezményekkel. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) felhívja…
Tovább..

Jogi személlyé válnak a társasházak

2021. évi XCII. törvény a jogi személyek nyilvántartásáról és a nyilvántartási eljárásról E törvény célja, hogy az Európai Unió szabályozásával, valamint a jogi személy létrehozásának és működésének szabadságára vonatkozó polgári…
Tovább..