Megjelent az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII.21.) Korm. rendelet, melynek 4. pontja foglalkozik a társasházakra és a lakásszövetkezetekre vonatkozó kedvezményekkel. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) felhívja a figyelmet arra, hogy a rendelkezés nagyon sürgős feladatokat állapítottak meg a közös képviselők számára is:

  1. kedvezményes mennyiséget a lakóépületben megosztott önálló lakások számának szorzata alapján kell meghatározni Pl. a társasház albetéteinek száma szerint
    2. az egyes társasházak/lakásszövetkezetek önálló fűtési rendszert működtetnek, akkor ezt a szabályt kell alkalmazni a gázfogyasztás tekintetében
    3. a nagyobb társasházaknál az elektromos áram fogyasztásánál – amennyiben liftek, szellőző motorok, központi klímák stb. vannak – ha meghaladja az előírt fogyasztási limitet, akkor is a társasházban található albetétek száma szerint szorzó alapján kell vizsgálni a fizetési kötelezettséget
    4. méréspontonkénti helyeket kell figyelembe venni, amely villamosenergia szolgáltatásnál 2523 kWh/év(pl. különálló épületek, lépcsőházak, épületen belül elkülönülő épületrészek esetében a mérési pontok lesznek meghatározóak, a küldött számlák segítenek az eligazodásban)
    5. egyetemes szolgáltatótól a földgázszolgáltatásnál 1729 m3/év/mérési pont
    6. lakóépületben a műszakilag megosztott, önálló lakásokat kell figyelembe venni

A 7. § (2) bekezdése alapján a „társasház, lakásszövetkezet mérési pontonként (felhasználási helyenként) nyilatkozik az egyetemes szolgáltató részére a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások és az épületben lévő önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számáról.”

Ez viszont lefordítva annyit jelent, hogy a társasház közös képviselőjének (IB elnöknek) illetve a lakásszövetkezet elnökének kell ezt a nyilatkozatot megtenni, ráadásul 2022. augusztus 15-ig!

Ha ezt az időpontot tartani tudja a közös képviselő, akkor 2022. augusztus 1-től már a számlánál figyelembe veszik és a rezsicsökkentés mértékét is ennek alapján tudják megállapítani.

A lejelentett nyilatkozatban foglaltakat bármikor ellenőrizheti a szolgáltató és kérheti annak igazolását. Erre a legmegfelelőbb dokumentum, ha lekérik – ingyenesen – az Ingatlannyilvántartási hatóságtól a társasház törzslapját, amelyen feltüntetésre kerül, hogy milyen és mennyi albetétből áll a társasház.

Ha valaki a megadott határidőig – illetve legkésőbb augusztus 30-ig – nem juttatja el az adatközlést a szolgáltatóhoz, akkor szankcióként a versenypiaci költségeket tükröző ár másfélszeresének megfelelő összeggel fogják a számlát kiállítani.

A nyilatkozatok megtételére az egyetemes szolgáltató által biztosított területen van lehetőség, amelynek kezdő időpontja 2022. július 27-e, illet az ezt követő időponttól érdemes a honlapot megkeresni. Egyéb módon történő nyilatkozattétel érvénytelennek minősül.

Mivel ez a kötelezettség a közös képviselőt terheli, így mulasztása esetén a tulajdonosok közgyűlési határozattal tovább tudják terhelni a mulasztó tisztségviselőre a felmerült többlet költséget.

További fontos rendelkezés, hogy a lakhatás céljára bérbeadott ingatlan esetén a bérbeadót veszik figyelembe, akinek jogosultsága lesz a bérlőjével szemben a kiküldött számla alapján elszámolni és többlet használat esetén a piaci áron történő elszámolásra is lehetősége van.

Budapest, 2022. július 21.

Thaz-SofT SQL DEMÓ 2025 program igénylése

Tisztelt Érdeklődő! Az utóbbi időkben megnövekedett hamis regisztrációk miatt, felfüggesztettük a regisztráció lehetőségét honlapunkon. Az alábbi űrlap kitöltésével tud demó programot igényelni, mellyel ki tudja próbálni szoftverünk funkcióit, használatát. Tovább…
Tovább..

Földhivatali regisztráció elhalasztva

Megjelent a Magyar Közlönyben az egyes törvényeknek az ügyvédi tevékenységgel összefüggő módosításáról szóló 2025. évi XXIII. törvény, ami 2025. május 13. napján hatályba is lépett: a jogszabály értelmében a közös…
Tovább..

Fölédhivatali regisztráció

A kormány által benyújtott igazságügyi salátatörvény-tervezet többek között az alábbi módosításokat tartalmazza. 7. A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény módosítása 45. § A társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény…
Tovább..

Társasházi Törvény változás 2025.01.15.

A december 20-i Magyar Közlönyben megjelent salátatörvényben - ami a jogi versenyképesség érdekében egyes törvények deregulációs célú módosításáról szóló 2024. évi LXXXV. törvény - sok más jogszabály mellett a Társasházi…
Tovább..

Napelem társasházakban

A Magyar Közlöny augusztus 9-én megjelent, 2022. évi 133. számában foglalt rendelet szerint a háború ideje alatt a társasházak már 75%-os többséggel megszavazhatják a közös területekre telepíthető napelemet, vagy napkollektort.…
Tovább..

Sürgős közös képviselői feladatok

Megjelent az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII.21.) Korm. rendelet, melynek 4. pontja foglalkozik a társasházakra és a lakásszövetkezetekre vonatkozó kedvezményekkel. A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) felhívja…
Tovább..

Jogi személlyé válnak a társasházak

2021. évi XCII. törvény a jogi személyek nyilvántartásáról és a nyilvántartási eljárásról E törvény célja, hogy az Európai Unió szabályozásával, valamint a jogi személy létrehozásának és működésének szabadságára vonatkozó polgári…
Tovább..